Díjátadó rendhagyó körülmények között

2021 november 26-án a NEXON konferenciatermében zajlott le a IX. Országos Bérügyviteli Bajnokság díjátadója.


A pandémiás helyzet miatti elővigyázatosságból szűk körben tartottuk meg a ceremóniát, csak az első három helyezettet és a három díjátadót hívtuk meg.

1-3 helyezett

 1. helyen végzett, így 2021 Bérügyviteli Bajnok lett Katona-Fazakas Tünde.

16 éve dolgozok bérszámfejtőként és könyvelőként Baranya megye egyik legnagyobb könyvelőirodájában, ahol 12 éve a bérszámfejtési csoportvezetői feladatokat is ellátja. Napi munkavégzéséhez elengedhetetlen a jogszabályváltozások nyomon követése, ami ebben a szakmában nem egy egyszerű feladat. Mindig nagy izgalommal vártja az egyes fordulókat, szereti a szakmai kihívásokat, a komplex tudást igénylő feladatokat.
Saját megítélése szerint nagy szakmai elismerést jelent számára a verseny!

Nyereménye:

– egy gyönyörű üveg plasztika Hefter Brúnó pannonhalmi üvegművész műhelyéből, valamint bruttó 600 ezer forint a NEXON jóvoltából
– a NAV különdíját – két főre szóló 3 nap/2 éjszakás üdülést a NAV hévízi Gyógyházában, teljes ellátással – a különdíjat átadta dr. Vas Adrienn a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének igazgatója
– Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ 50 ezer forintos ajándékutalványa – a különdíjat átadta dr. Lakrovits Elvíra a MKVK Oktatási Központ Kft. ügyvezetője
– a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oklevele

2. helyen végzett Papp Andrea

Andrea munkaügyi szervezőként végzett a Szegedi Tudományegyetemen. 15 éve kezdett el a bérügyvitellel foglalkozni, 2014 óta a BonOffice Kft-nél bérszakértőként. Kétgyermekes anyukaként három éve a háttérből próbálja követni a bérszámfejtés változó világát, amiről úgy véli, hogy egyre nehezebben megy. Éppen ezért örül, hogy részt vehet a bérügyviteli bajnokságon, ahol a feladatok megoldásával szinten tudja tartani és bővíteni tudását.
Két első és egy harmadik helyezés utám idén már negyedszer sikerült feljutnia a képzeletbeli dobogóra.

Nyereménye:

  • egy üvegplasztika a Hefter műhelyből és bruttó 400 ezer forint a NEXON jóvoltából
  • Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ 30 ezer forintos ajándékutalványa
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oklevele

3. helyezett lett Bokodi Zsófia

A pécsi tudományegyetem pénzügy szakirány elvégzését követően a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítási feladatokkal egy könyvelőirodai munka során ismerkedett meg közelebbről. A versenyen 2018 óta vesz részt. Úgy vélekedik, hogy a versenyfeladatok megoldása sok kihívást tartogat számára, és sokat segít a naprakész ismeretek megszerzésében, a folyamatos szakmai fejlődésben.

Nyereménye:

  • egy üvegplasztika a Hefter műhelyből és bruttó 300 ezer forint a NEXON jóvoltából
  • Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ 20 ezer forintos ajándékutalványa
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oklevele

Gratulálunk az első három helyezettnek, de ismerjék meg a bajnokság 4-10. helyére befutott versenyzőket is.

4. helyen Horváth Anita végzett, akit a 100 ezer forint mellett a Perfekt Zrt. egyik szakmai rendezvényére szóló kuponnal, valamint aktuális számviteli/pénzügyi témájú szakkönyvvel jutalmaz.

5. helyen végzett Sinka Nikoletta, aki a bruttó 100.000 forint mellé a Budapesti Gazdasági Egyetem oklevelét és könyvvásárlási utalványát kapja.

6. helyezett Fügedi Bernadett
7. helyezett lett Somogyi Krisztina
8. helyen végzett Hubai Gabriella
A 6.-7. és 8. helyezettek nyereménye bruttó 100.000 forint és a HVG jóvoltából 1 éves Adózóna előfizetés

A 9. helyen holtverseny alakult ki: Kormos Brigitta és Bartos Adrienn között. A bruttó 100.000 forint mellett nyereményük a NEXON TB Ankét sorozatának egy alkalmán való díjmentes részvétele.

Gratulálunk minden versenyzőnek és helyezettnek és köszönjük a feladatokat megalkotó szakértőinknek és lektorainknak egész éves munkájukat, partnereinknek pedig támogatásukat.

Örömmel jelentjük be, hogy a díjátadón a NAV és a NEXON aláírta a 2022-es OBB megrendezésére irányuló Versenyfelhívást, tehát minden érdeklődő számíthat rá, hogy 2022-ben megrendezzük az OBB X., jubileumi évfolyamát.

Addig is néhány idézet versenyzőink leveleiből:

  • „Ez a verseny öt év alatt úgy beépült a havi rutinomba, mint a 08-as bevallás, csak ezt jobban élvezem.”
  •  „Úgy gondolom, a bajnokság idén is kiváló lehetőség volt a szakmai fejlődésre, több, komoly szakmai kihívást jelentő kérdéssel találkozhattunk.”
  • „Jaj, már csak hármat kell aludni. Három hónapot. Ahhh, végre április. Mindjárt itt a 15. És igen. Megnyílik….aztabetyárját….már megint mi ez?? Ez brutálisan nehéz!…Mi lesz itt, ha már az első ilyen kemény?…Na, de csináljuk. Csak minden nap egy kicsit és nyugiiii, fog ez menni!! Csak semmi pánik!!
    Neeem fog menni!!! Magasságos pulykanyak, nem tartok sehol, nem tudok semmit!!! Melyik feladatot nem néztem még meg rendesen?? És lassan éjfél!!!???”
  • „Munka mellett nagy kihívás minden forduló, felér egy hosszú egyetemi szemeszterrel. Az ötödik félév a legkíméletlenebb, ahhoz volt már szerencsém.”

Úgy gondoljuk, hogy bárki által valóra váltható az olyan álom, amelyet egyik versenyző úgy fogalmazott meg, hogy, „… nagy álmom a tizekbe bekerülni … mindig fuss az álmod után!” A X. OBB kiváló terepet biztosít ehhez!