Az OBB 2020 negyedik fordulójának tanulságai

Kerüljük vs. helyezzük középpontba a szakmát megosztó kérdésköröket?

Az OBB egyik versenyzője nem tartja sportszerűnek, hogy „…köztudottan szakmát megosztó kérdéskörök … döntsék el a versenyt”. Mások (közte a NEXON szakértői is) pedig rendre úgy vélekednek, hogy az OBB egyik – nagyon fontos – funkciója a szakmai vita, s a jogszabályokból nem egyértelműen levezethető témakörök felmutatása, s a helyes, gyakorlatban alkalmazható, a normaelemekkel szinergiát mutató következtetések bemutatása.

A 4. forduló is felszínre hozott néhány egymásnak ellentmondó álláspontot, amelyeket több oldalról igyekszünk megközelíteni, kerülve annak látszatát, hogy minden kérdéskörben birtokoljuk a bölcsek kövét.
Tényekre alapozott szakmai véleményünket azonban nyíltan bemutatjuk, s vállaljuk az ezzel kapcsolatos további szakmai egyeztetéseket, valamint esetleges tévedéseinket is.

1. Feladat

Az első feladat kapcsán egyik versenyzőnk arra utalt, hogy szakértők között sincs egyetértés abban, hogy mely jövedelmekből érvényesíthetők a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye (NÉTAK).

A feladatkiírás szerint ki kellett választani, hogy „az alábbi jövedelmek közül mely(ek)ből érvényesíthető a 4 vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye:

  •  „a munkaviszonyból származó jövedelem, kivéve a törvény által meghatározott esetekben kapott végkielégítés összege (helyes válasz)
  • a munkaviszonyban álló munkavállaló részére a munkáltatónál érvényben lévő béren kívüli juttatási szabályzat alapján fizetett béren kívüli készpénzjuttatás (helyes válasz)
  • az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem
  • az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem
  • a felügyelőbizottság tagjának kifizetett tiszteletdíj összege (helyes válasz)
  • a társas vállalkozó részére kifizetett osztalékból származó jövedelem
    g. a munkavállaló részére fizetett külföldi napidíj adóköteles része (helyes válasz).

Különösen az első pontban megjelölt – a publikált kiírás szerint helyesnek minősített – válasszal szállt vitába egyik versenyző, mert szerinte a „végkielégítés esetében az Mt.-ben előírt mértékig lehet figyelembe venni a NÉTAK kedvezmény összegét, az azt meghaladó mértéknél pedig már nem. A végkielégítés is munkaviszonyból származó jövedelem, amely Szja. törvény szerint a bér fogalmában nincsen benne … vagyis a végkielégítés nem kivétel ez esetben. Azonban a 29/D. § (2) bekezdés b) pontja pontosan ezért visszaemeli a törvényes mérték erejéig. Vagyis a végkielégítés nem kivétel ez esetben”.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye (NÉTAK) tekintetében az Szja 29/D. § nyújt eligazítást. A törvény ezen normaeleme tételesen felsorolja azokat a jövedelmeket [Szja tv. 29/D. § (2) és (5) bekezdés], amelyek vonatkozásában a kedvezmény érvényesíthető.

Az Szja tv. 29/D. § (2) szerint: „A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye a kedvezményre jogosult által a jogosultsági időszakban megszerzett (munkaviszonyból származó jövedelem esetében a jogosultsági időszakra elszámolt), összevont adóalapba tartozó a) e törvény szerint bérnek minősülő jövedelme [3. § 21. pont], b) az a) pontban nem említett nem önálló tevékenységből származó jövedelmeinek összege, ide nem értve a munkaviszony megszüntetésére tekintettel kapott végkielégítés törvényben előírt mértéket meghaladó összegét,”

A hivatkozott 3. § 21. pont értelmében pedig bérnek kell tekinteni például:
a munkaviszonyból, közfoglalkoztatási jogviszonyból származó jövedelmet (kivéve a munkaviszony megszüntetésére tekintettel kapott végkielégítést)”;

A munkaviszonyból származó jövedelem meghatározását pedig a 3. § 22. pont adja meg:
a magánszemélyt munkaviszonyára (ideértve a munkaviszonynak megfelelő, külföldi jog szerinti jogviszonyt is) tekintettel megillető adóköteles bevétel.”

A fentiekre tekintettel vonja kétségbe az a) pontban feltüntetett állítás helyességét a versenyző!

Szakértőnk azonban – ugyanazon törvényi levezetés és értelmezés alapján – más következtetésre jutott, s fenntartja az állítás helytálló voltát, mivel „a NÉTAK az Szja tv. 3 § 21. pontja szerint bérnek minősülő jövedelmekből vehető figyelembe … Ebből következően az Mt. alapján kötelezően járó végkielégítés a hivatkozott 3. § 21. pontja alapján nem minősül bérnek, így abból a NÉTAK nem érvényesíthető”.

Szakértőnk hozzáteszi továbbá, hogy: „a 29/D. § (2) bekezdés b) pontja nem emeli vissza a NÉTAK alapba a törvény szerint járó végkielégítés összegét (nem is lenne értelme, mivel az előző pont alapján határozottan kizárta), hanem még a bérnek nem minősülő nem önálló tevékenységből származó jövedelmek közül a munkaviszony megszüntetésére tekintettel kapott végkielégítés törvényben előírt mértéket meghaladó összegét is kizárja a NÉTAK alapból, mely alapján ezen végkielégítésből sincs lehetőség a NÉTAK figyelembevételére.”

2. Feladat

A második feladatban egy kft-nél teljes munkaidős munkaviszony keretében dolgozó, 400. 000,-Ft havi munkabérrel rendelkező munkavállaló augusztus havi bérszámfejtését kellett elvégezni, s válaszolni néhány kérdésre. (A kiegészítő információk felhívták a versenyzők figyelmét arra, hogy a nevezett munkavállaló „2019.12.15. napján szabályszerű jognyilatkozatban tájékoztatta a munkáltatót, hogy a részére biztosított fizetés nélküli szabadságot meg kívánja szakítani és – a gyes igénybevétele mellett – ismét munkába kíván állni … 2020. március 2-től állt ismét munkába”.)

A feladatban azt is megkérdeztük, hogy „mennyi a kifizetőt terhelő közteher fizetési kötelezettség a munkavállaló részére járó jövedelem után”?

Mint ismeretes a köztehernek egyik eleme szakképzési hozzájárulás. Nos, egyik versenyzőnk ennek kapcsán megjegyezte, hogy az „előző évi feladat során már ez egy vitatott kérdés volt köztem, és a feladat szerkesztői között”. Az álláspontok különbözősége továbbra is fenn áll, mivel a közteher meghatározásakor szakértőnk – a munkaerőpiacra lépő után – szakképzési hozzájárulásból érvényesíthető kedvezménnyel számolt (161.000 * 1,5% = 2. 415,-Ft -).

A témát fókuszba helyező versenyző – tavalyi álláspontjával összhangban – továbbra is tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy „nem vezethető le a törvényekből az, hogy szakképzési hozzájárulásból kedvezményt lehessen figyelembe venni”.

Álláspontjának megfelelően számolta ki a kifizetőt terhelő közterhet is. Azt is megjegyezte, hogy tisztában van a NAV által kiadott tájékoztatóval, azonban „az még nem mentesít minket Bérszámfejtőket a törvény helyes levezetése alól. A Szocho és Szakképzési hozzájárulás törvényből levezethető, hogy a korábbi rendszer szerinti szakképzési hozzájárulás kedvezmények megszűntek, a továbbiakban nem vehetőek igénybe”.

Ennek kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy 2019.I.1-től megváltozott a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény, melynek 4. § (1a) bekezdése értelmében „Nem keletkezik szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettség azokban az esetekben, amikor a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény szerint nem keletkezik adófizetési kötelezettség”.

Véleménye alátámasztására hosszan idézi a Szocho (2018. évi LII.) törvény vonatkozó normáit [az 5. § (1) bekezdéstől egészen a (6) bekezdésig], s bemutatja az adófizetési kötelezettség alóli mentesülés eseteit.

Ezt a fajta érvelést és számítási logikát (sem a tavalyi sem az idén hadrendbe állt) szakértőnk azonban nem preferálta, mert „a feladatban szereplő esetben a munkavállaló részére kifizetett jövedelem egésze (kivétel az adómentesen adható külföldi napidíj összege) főszabályként szochó [2018. évi LII. törvény 1. § (1) bekezdés] és szakképzési hozzájárulás [2011. évi CLV. törvény 4. § (1) bekezdés a) pont)] alapját képezi. Azonban, mivel a munkavállaló munkaerőpiacra lépőnek minősül, melyről az igazolás a munkáltató rendelkezésére áll, a munkavállalónak kifizetett munkabér összegéből a minimálbér összegének megfelelő rész után a szochot nem kell megfizetnie a munkáltatónak (mivel ezután az összeg után a kedvezmény miatt szocho fizetési kötelezettség nem keletkezik). Ezen levezetés mentén nem keletkezik szakképzési hozzájárulás fizetési kötelezettség sem a minimálbér összegéig (Szhj. törvény 4. § (1a) bekezdés)”.

Hozzá kell még tennünk, hogy a Szocho kedvezményben részesülők egyben Szocho kötelezettek is. Hiszen, ha nem kötelezettek, akkor kedvezményt sem volna mire igénybe venni.

A 2. feladatban azonban nem csak szakképzési hozzájárulással kapcsolatban érkezett észrevétel, hanem munkavállaló részére járó szabadság meghatározásával is.

Azt kérdeztük ugyanis (többek között), hogy:

  • „hány nap szabadságra volt jogosult a munkavállaló 2018-ban, illetve
  • hány nap szabadságra jogosult a munkavállaló 2020-ban?”

Versenyzőnknek – saját bevallása szerint – az okozott gondot, hogy „az adott évi szabadsághoz hozzáadjam-e az előző évről áthozott, előző évben ki nem vett szabadságnapok számát. Mivel a kérdésben nem az szerepelt, hogy 2018-ra vagy 2020-ra hány nap szabadságra jogosult, hanem az, hogy 2018-ban, illetve 2020-ban hány nap szabadságra jogosult, így az adott válasznál hozzáadtam az előző évről/évekről áthozott szabadságnapokat is”.

Szakértőnk áttekintette a felvetésében szereplő rag-problémát. Arra a következtetésre jutott, hogy „ha nagyon szigorúan, nyelvtanilag értelmezzük a megfogalmazást, akkor valóban Önnek igaza van, mert a -ra és a -ban ragok között különbség van és az is előfordul, hogy egy törvényi értelmezésnél sem mindegy, hogy melyik szerepel (pl. a távolléti díj számításánál az előző hat hónapra és nem az előző hat hónapban fizetett pótlékokat, teljesítménybért kell figyelembe venni)”.

Szakértőnk megfogalmazása szerint a feladat készítésénél nem gondolt arra, „hogy ez problémát okozhat”. Kifejtette, hogy az elmúlt sok éves bérszámfejtési tapasztalata szerint például „egy gyes-en lévő kismama visszatér a munkába és a bérszámfejtőnek ki kell számolni a részére járó szabadságokat, akkor azt minden esetben évenként külön-külön számítja ki és a végén adja össze”.

Megállapította, hogy még nem találkozott olyan esettel, amikor „bárki azt kérte volna a bérszámfejtőtől, hogy adjon arról tájékoztatást, hogy a munkavállalónak 2 évvel korábban mennyi kumulált szabadság járt volna”.

A 2. feladatban ismét visszatért egy „szakállas” ügynek számító témakör is, mivel jó néhány éve már, hogy eltér a havi és órabéres dolgozók általános munkarendje.

Egyik – az OBB régi versenyzőjének számító – kolléga határozottan nem értett egyet a havibéres munkavállaló egy órára/egy napra jutó alapbérének kiszámítási módjával.
Meglátása szerint „a havibéres munkavállalónak is jár a hétköznapra eső munkaszüneti napra díjazás, így az osztószám megállapításánál azt is figyelembe kell venni.
Ezért 2020. augusztus hónapban a napi 8 órás munkavállaló egy órára járó alapbérének kiszámítása során a havibér osztószáma 168, napibérének meghatározása során az osztószám pedig 21. 2020. augusztus 20. csütörtökre esik, így erre a napra a kiküldetés díjazásán felül jár egy napi alapbér, azaz a 2. feladat szerinti 400.000 Ft havibér egy napra jutó összege, amely 19.048,- Ft. A munkavállalót 2020. augusztus 20-21 napokra megillető összeg: 19.048 + 19.048 + 18.391 + 18.391 + 19.048 + 18.391.
A további kérdésekre adandó válaszokat is érinti az egy órára/egy napra eső alapbérnek a közölt megoldástól való eltérő meghatározása
”.

Szakértőnk a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján fejtette ki álláspontját.

Az ide tartozó szabály értelmében a havi béres munkavállaló esetében a munkavállaló havi bére egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén független a beosztás szerinti munkaidőtől, a munkavállaló mindig a havi bérére jogosult, akár többet, akár kevesebbet dolgozott az általános munkarend szerinti munkaidőhöz képest. (A különbözetet a munkaidőkeret vagy az elszámolási időszak végén kell a feleknek elszámolniuk.)

Az Mt. 156. § (1) bekezdés a) pontja rendelkezik arról, hogy (egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén is) a havibéres díjazás esetén a munkavállalónak a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül a havibére jár:

156. § (1) Egyenlőtlen munkaidő-beosztás és a) havibéres díjazás esetén a munkavállalónak – a beosztás szerinti munkaidő mértékétől függetlenül – a havi alapbére jár.

Ugyanezen bekezdés b) pontja főszabályként ugyanezt a számítási módot írja elő az órabéres munkavállalókra is:

„b) órabéres díjazás esetén – eltérő megállapodás hiányában – a munkáltató a munkavállaló munkabérét az adott hónapban irányadó általános munkarend szerinti munkanapok számának és a napi munkaidőnek az alapulvételével számolja el és fizeti ki.”

Szakértőnk felhívta a figyelmet arra, hogy az Mt. 93. § (1) bekezdése szerin a munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidő-keretben is meghatározhatja. Az Mt. 93. § (2) bekezdése pedig az alábbi rendelkezést tartalmazza:

„93. § (2) A munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. Ennek során az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül kell hagyni.”

Munkaidő-kerettel összefüggésben az alábbiakra kell tekintettel lenni:

A munkaidőkeret a rendes munkaidő mértékének az általános munkarendtől [Mt. 97. § (2) bekezdés] eltérő beosztása. A munkaidőkeret egyenlőtlen munkaidő-beosztást jelent. Lehetővé teszi, hogy a munkavállaló naponta, illetve hetente eltérő munkaidőre legyen beosztva.

Erre azért van szükség, mert a gyakorlatban zsúfolt, túlterhelt időszakok és lazább periódusok váltogatják egymást. A munkaidőkerettel az utóbbi időszakokról munkaidőt lehet átcsoportosítani azokra a napokra, amikor viszont nagy a terhelés.

A munkaidő-keretben teljesítendő rendes munkaidő mértékét az alábbiak szerint kell meghatározni:

  1. Meg kell határozni a munkaidőkeret tartamát (Mt. 94. §); ezt írásban közzé is kell tenni.
  2. A munkaidőkeret tartama alatt meg kell határozni az általános munkarend szerinti munkanapok számát.
  3. Az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napot figyelmen kívül hagyva meg kell határozni a fennmaradó munkanapok számát.
  4. Az így kapott munkanapok számát meg kell szorozni a munkavállaló napi munkaidejével [Mt. 88. § (1) bekezdés].

Amennyiben a munkaidőkeret tartama alatt a munkavállaló távol van, és nem végez munkát, úgy a távollét tartamát (azt a munkanapot, amikor a munkavállaló távol van) a munkáltató választása szerint

a) figyelmen kívül hagyja – azaz úgy tekinti, mintha ez a nap nem lenne része a munkaidőkeretnek, amely esetben a munkaidőkeret vége egy munkanapnyival tovább tart; vagy

b) az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével elszámolja – azaz, ha a munkavállaló aznapi beosztás szerinti munkaideje 12 óra volt, akkor a munkaidőkeretben beosztható órák számát 12-vel csökkenti, és a távollét típusa alapján 12 órára számol el díjazást/fizetés nélküli távollétet.

Munkaidő-beosztás hiányában a távollét tartamát a napi munkaidő mértékével kell figyelmen kívül hagyni vagy számításba venni.

A fentiekre tekintettel egy havibéres munkavállaló esetében a hétfőtől péntekig terjedő időszakra eső munkaszüneti nap nem befolyásolja a havi bér összegét, míg pl. egy órabéres munkavállaló esetén ugyanezen napokra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő, ezáltal a bére is.

Az órabéres és teljesítménybéres munkavállalók esetében az Mt. a 146. § (3) bekezdés d) pontja ad választ a távolléti díjra:

„146. § (3) A munkavállalót távolléti díj illeti meg d) óra- vagy teljesítménybérezés esetén a napi munkaidőre, ha az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti nap miatt csökken a teljesítendő munkaidő,”

Ilyen megállapítást a havibéres munkavállalók esetében a törvény nem tesz, mivel kieső jövedelmük sem keletkezik az általános munkarend szerinti munkanapra eső munkaszüneti napra.

Ezen rendelkezések indokolják, hogy a havibéres munkavállalók esetében – az Mt. rendelkezései alapján – a hétfőtől péntekig eső munkaszüneti napok a havibéres munkavállalók esetében nem tartoznak bele az általános munkarend szerinti munkanapokba, így azokat a havi osztószámnál sem kell figyelembe venni.

3. Feladat

A feleletválasztós feladat 13. kérdése a SZÉP kártya vendéglátás alszámlájával volt kapcsolatos:
Munkáltatója 2020. februárban 170. 000,- Ft összegű juttatást utalt a munkavállalók SZÉP kártya vendéglátás alszámlájára. Határozza meg, hogy az idei szabályok alapján, béren kívüli juttatásként milyen összeg utalható még a munkavállalók SZÉP kártyájának vendéglátás alszámlájára!”

A megadott három lehetőségből (230. 000,- Ft; 115. 000,- Ft, illetve 95. 000,- Ft) ki kellett választani egyet (a 115. 000,- Ft-os érték volt a helyes). A kérdező helytelen választ jelölt meg, ezért a helyesnek megjelölt összeg szakmai indoklását kérte.

Válaszában szakértőnk kiemelte, hogy: „2020. január 01- 2020. április 21. közötti időszakban a SZÉP kártya vendéglátás alszámlára béren kívüli juttatásként adható összeg maximuma 150. 000,- Ft volt, mely április 22-től emelkedett 265. 000,- Ft összegre, ezért a módosított szabályok is csak ezen időpont után adott támogatások esetén alkalmazhatóak.

Mindezeket figyelembe véve a 2020. februárban utalt 170. 000,- Ft összegű juttatásból 150. 000,- Ft béren kívüli juttatás, míg a fennmaradó összeg, azaz 20. 000,- Ft – az akkor érvényes szabályok alapján – egyes meghatározott juttatásként adózott.

A szeptemberi szabályok szerint tehát 265. 000-150.000 = 115. 000,- Ft utalható még béren kívüli juttatásként a SZÉP kártya vendéglátás alszámlára”.

4. Feladat

Az igaz-hamis kérdéssor is érintette a Széchenyi Pihenő Kártyát. A 8. kérdésben el kellett dönteni az alábbi állítás igaz vagy hamis voltát:

A SZÉP kártya szolgáltatóval szerződött magánszemély 2018. évi fel nem használt SZÉP kártya egyenlege után, annak rendelkezése állása érdekében, a szolgáltató 2020. évben maximum 3 %-ot, de legalább 100,- Ft, illetve annál alacsonyabb összegű fel nem használt egyenleg esetén a fel nem használt összeggel megegyező mértékű díjat számíthat fel.

A javítókulcs szerint igaznak volt tekinthető az állítás, azonban több versenyző a hamis választ tartotta jó megoldásnak, mert „havi 3%, de legalább 100 forint lehet a felszámolt költség, nem pedig egész évre vonatkozik ez az előírás”.

Arra kértek magyarázatot, hogy „mi kerülte el a figyelmüket és mi alapján kellett volna igaznak minősíteni az állítást”? Véleményük alátámasztása érdekében hivatkoztak a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet 12. § (5) bekezdésére, amely az alábbiak szerint rendelkezik:
A pénzforgalmi szolgáltató a munkavállalóval szemben jogosult a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásként átutalt, az utalás évét követő második naptári év május 31-éig fel nem használt pénzeszköz erejéig és annak terhére díjat felszámítani, amelyet a pénzforgalmi szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártyával közvetlenül összefüggő működési költségeire és marketingköltségeire fordít.

A felszámított havi díj a fel nem használt pénzeszköz legfeljebb 3%-a, de legalább 100 forint lehet. 100 forintnál alacsonyabb összegű fel nem használt pénzösszeg esetén a díj összege megegyezik a fel nem használt összeggel.

Az észrevételek jogosnak ítéltettek. A feladatból egyszerűen kimaradt a „havi” kifejezés! Az állítás tehát hamis!

Epilógus

A 4. forduló tapasztalatainak összegzése közben lezajlott az 5.forduló, amely az első négy online fordulóban legjobb eredményt elérő 50 résztvevőt érintette. Tisztázó kérdésekre, illetve panaszok benyújtására – kizárólag írásos formában –2020. november 4-én (szerda) 24:00 óráig itt is volt lehetőség.

Folyik ezeknek a feldolgozása, s a tapasztalatokat hamarosan közzé tesszük.
Az eredményhirdetést november végére ütemezzük. Észszerű – várhatóan nem jelenléti – módjáról az egészségügyi helyzet függvényében döntünk.