Ki lett 2022-ben a Bérügyvitel Bajnoka?

December 9-én a NEXON székházában megtartott ünnepélyes díjátadón kiderült a jubileumi bajnokság végeredménye és hogy ki lett a 2022-es év Bajnoka.

 1. helyezést ért el László-Ury Veronika

2017-ben szerezte meg a bér- és tb-ügyintéző OKJ képesítéseket, és öt éve dolgozik bérszámfejtőként. Bérszámfejtői tapasztalatát az RSM-nél és nagyobb részben a Rödl&Partnernél szerezte. 2020 óta az ELTE ÁJK Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakán mélyíti szakmai ismereteit, ami komoly segítséget jelent az egyes jogszabályok értelmezésében.

 

 2. helyezett Steier György

Alapszakos diplomáját a BGE Pénzügy és Számvitel Karán szerezte, emellett mérlegképes könyvelői, valamint tb- és bérügyi szakelőadói szakképesítéssel is rendelkezik. Jelenleg szintén a BGE Vezetés és Szervezés mesterszakos hallgatója. Kilenc éve foglalkozik munkaüggyel és bérszámfejtéssel, melyből közel öt évet a munkaerő-kölcsönzés területén töltött először ügyintézői, majd később szakértői és vezetői pozícióban. Jelenleg saját vállalkozásában tanácsadói és szakértői feladatokat lát el.

3. helyezett Rabiné Bartos Adrienn

A Szegedi Tudományegyetem Személyügyi, Munkaügyi és Szociális Igazgatási Szakán végezte el a mesterképzést.
2017. júliusában kezdte a bérszámfejtői pályát egy BIG4-nál. Itt ismerkedett meg a szakma rejtelmeivel, sokszínűségével, a szakma szeretetével. Az 5 év alatt asszisztensből szenior tanácsadói pozíciót ért el.

 

4. helyezett Katona-Fazakas Tünde

5. helyezett Somogyi Krisztina

6. helyezett Borhi Ágnes

7. helyezett Sutús Andrea

8. helyezett Fügedi Bernadett

9. helyezett Spitzer Tamás

10. helyezett Nagy Zoltánné

A NEXON idén is 2 millió forintot fordít az első tíz helyezett díjazására. Az első három helyezett pedig emellett Hefter Brúnó, pannonhalmi üvegművész művészeti alkotásában is részesült. A díjakat átadta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója.


A díjak:

  • az első helyezett 600 ezer forintos,
  • a második helyezett 400 ezer forintos, míg
  • a harmadik helyezett 300 ezer forintos díjazásban részesült
  • emellett NEXON 100-100 ezer forinttal járult hozzá a bajnokság további hét helyezettjének jutalmazásához

A versenykiírás értelmében a bajnokság legjobbjai a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint és a NEXON képviselői által aláírt, szakmai kiválóságot igazoló TANÚSÍTVÁNYT is kapnak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pedig OKLEVÉLLEL hitelesíti a bajnokság első tíz helyezettjének teljesítményét, elősegítve ezzel szakmai karrierjüket és munkaerő-piaci mobilitásukat.

Különdíjak:

  • az I. helyezett kapta a NAV különdíját, amely két főre szóló 3 nap/2 éjszakás üdülést biztosít a NAV hévízi Gyógyházában, teljes ellátással – a díjat átadta dr. Vas Adrienn a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének igazgatója
  • a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ 50, 30, illetve 20 ezer forintos ajándékutalvánnyal jutalmazza a bajnokság dobogósait, az első három helyre befutó versenyzőket – a díjakat átadta dr. Lakrovits Elvira, az MKKOK ügyvezetője
  • a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt. egy szakmai rendezvényre szóló, térítésmentes részvételre jogosító kuponnal, valamint két aktuális számviteli, pénzügyi témájú szakkönyvvel jutalmazza a negyedik helyezést elérő versenyzőt – a díjat átadta Szepessy Hajnalka a Perfekt képviselője
  • a Budapesti Gazdasági Egyetem a verseny ötödik helyezettjét jutalmazza egy OKLEVÉLLEL és 35 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvánnyal – a díjat átadta Balázsiné dr. Farkas Katalin a BGE Pénzügyi és Számviteli Karának oktatási dékánhelyettese
  • a HVG 1 éves Adózóna előfizetést nyújt a verseny 6., 7. és 8. helyezettjeinek, melynek értéke 37.000 Ft/előfizetés
  • a NEXON pedig a 9. és 10. helyezettet karolta fel, s hívta meg a NEXON által szervezett Bér Akadémia konferenciára ingyenes formában – a díjat átadta Kurucz Gabriella a NEXON ügyfél-adminisztrációs osztály- és a NEXON Akadémia vezetője

Gratulálunk a nyerteseknek!

A jubileumi OBB díjátadójára meghívtuk és köszöntöttük azokat a versenyzőket is, akik az elmúlt tíz év minden egyes versenyén elindultak.

Ők azok, akik teljesítményükkel és szorgalmukkal példát mutatnak a bérügyviteli munkatársak számára, megüzenve Mindnyájuknak, hogy ebben a szakmában folyamatos tanulással és naprakész tudással lehet csak talpon maradni.

Teljesítményük és kitartásuk méltó módon hozzájárult a bajnokság rangjának és a bérügyviteli munkatársak által végzett tevékenység presztízsének növeléséhez, amit egy KIVÁLÓSÁGI TANÚSÍTVÁNY átadásával ismertünk el.

Mindenkit várunk 2023 áprilisában a XI. Országos Bérügyviteli bajnokságon!