Nehéznek bizonyult a 2024-es 3. forduló
Az adatok arról árulkodnak, hogy – amint az előre megjósolható volt -, a XII. OBB harmadik fordulójában is visszaesett a versenyzési láz. Bízunk benne, hogy ez a tendencia negyedik fordulókban megváltozik – az OBB történetében először alkalmazott – a fordulónként kisorsolt hat darab, 15 ezer forint értékű ajándékutalvány, valamint további négy, NEXON arculati elemekkel ellátott merch-termékeknek köszönhetően. Összesen tehát mind a négy online fordulóban 10 szerencsés résztvevő markát üti valamilyen motivációs ajándék.
De nézzük, mit is mutatnak a tények!
Az összes induló közül (754 fő) a jelentkezők 46%-a, 344 versenyző szerzett pontot (adott le feladatot) a második fordulóban:
- az első, 15 pontos feladat átlaga: 11,03 pont;
- a második, 15 pontos feladat átlaga: 12,85 pont;
- a harmadik, 20 pontos feladat átlaga: 6,27 pont;
- a negyedik, 20 pontos feladat átlaga: 13,98 pont;
- az ötödik 30 pontos feladat átlaga: 6,26 pont.
Az idei bajnokság előkészítésekor ismételten arra kértük szakértőinket, hogy a feladatok készítése során a fokozatosság elvét tartsák szem előtt. A számokból úgy tűnik, ez a forduló most kimondottan nehézre sikerült.
Az elérhető 100 pontból – átlagosan – 48,69 pontot értek el a résztvevők (beleértve azokat is, akik csak egy feladat megoldásáig jutottak).
A 2024-es bajnokság harmadik fordulójában senkinek sem sikerült elérni a maximális 100 pontot. A legjobb versenyző 98 pontot szerzett, a legjobb 10-be pedig már akár 81 ponttal is be lehetett kerülni.
Lassan kezd kialakulni az élmezőny, de az utolsó online fordulóban még mindig felborulhat a sorrend, hiszen nem sok pont választja el a versenyzőket egymástól.
Az első három fordulót követően a dobogó legfelső fokán álló versenyzőnek összesen 292 pontja van, tehát mindössze 8 pontot vesztett csak az első 3 fordulóban. Utána szorosan a nyomában van az a népes versenyzőtábor, akik a döntőbe kerülésért küzdenek, jelenleg 242 pontja van az 50. helyen állónak.
Az első száz versenyző átlageredménye 245 pont, ami 18 ponttal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor a harmadik forduló után. (A „százas” élmezőnybe 225 ponttal lehetett bejutni!)
Az előző években kért és bevált szokásunk szerint fordulóról fordulóra közzétesszük az összesített pontszámokat, amely segíti, hogy az egyéni pontszámok ismeretében minden résztvevő pozicionálni tudja saját helyét a teljes mezőnyben. Abban bízunk, hogy ez a megoldás elősegíti a versenyzői aktivitás fenntartását az OBB mind a négy fordulójában és biztosítja a teljes transzparenciát is.
A fentiekben már utaltunk rá, hogy az idei bajnokságban – az egyes fordulókat követően – 10 motivációs ajándékot (a MediaMarkt 6 db tizenötezer forintos ajándékutalványát és 4 merch-csomagot) sorsolunk ki azok között, akik legalább 25 pontot elértek az adott fordulóban.
A forduló tartalmi összefoglalóját – benne a nyertesek névsorát – a határidőn belül beérkezett észrevételek feldolgozása után tesszük közzé, várhatóan október első felében.
Online Bérügyviteli Klub
Rutinos versenyzőink tudják, hogy a bajnokság mind a 4 fordulója után – a feladatkészítő szakértők bevonásával – Bérügyviteli Klub (BÜK) névre hallgató, online konzultációs fórumot szervezünk az érdeklődőknek.
A harmadik, legfeljebb másfél órás időtartamú, MS Teamsen keresztül zajló esemény időpontját szeptember 26-án, 15:00 órára tűztük ki, amelyen a szakértők bemutatják a versenyfeladatok aktualitását, logikáját és megoldását, továbbá a résztvevőkkel közösen áttekintik az esetlegesen vitára okot adó kérdéseket.
A szakmai konzultáción bármelyik versenyző részt vehet, a meghívót – a kapcsolódási linkkel együtt – e-mailben küldjük ki a résztvevőknek.