Országos Bérügyviteli Bajnokság

Befejeződött a hetedik Országos Bérügyviteli Bajnokság!

A legjobbak kiemelkedő eredményeket produkáltak a VII. OBB utolsó, BGE-n szervezett jelenléti fordulójában!

Előzmények

A VII. ORSZÁGOS BÉRÜGYVITELI BAJNOKSÁGBudapesti Gazdasági Egyetem, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve NEXON által aláírt ‑ Versenyfelhívása értelmében az első négy online fordulóban az 50 legjobb eredményt elérő versenyző jogosult a tantermi körülmények között lebonyolított ötödik fordulóban való részvételre.

Helyszín

Országos Bérügyviteli Bajnokság jelenléti forduló 2019.A verseny ötödik, jelenléti fordulójának a Budapesti Gazdasági Egyetem (Budapest, VIII. Berzsenyi u. 6.) adott otthont. Az egyetem két számítógépes termet (a 006-os és a 007-es számút) bocsátott rendelkezésünkre, ahol nyugodt és szinte ideális körülmények között nyílott lehetőség az e-learning elérésére és a feladatok megoldására.

Résztvevők száma

A NEXON szervezői az 50 legtöbb pontot elérő versenyzőknek küldtek meghívót. Továbbá minden olyan versenyző bekerült még az ötödik fordulóba, aki az 50-ik helyezettel azonos pontszámot ért el. (Így az ötödik forduló potenciális résztvevőinek száma 51 fő lett.) Ennek megfelelően 51 versenyző kapott meghívást a jelenléti fordulóra, akik közül 40-en jelentek meg a forduló helyszínén.

A jelenléti forduló megszervezése

A jelenléti forduló 2019. október 31-én (csütörtökön) 13:30 órakor kezdődött és két órán keresztül zajlott. A résztvevők Jelenléti ívet írtak alá.

VERSENYFELÜGYELŐK

  • Lukács Ildikó (NEXON) és
  • Varga Marianne Roberta (NEXON)

TECHNIKAI TÁMOGATÁS

  • Mészáros Csabáné (BGE) és
  • Ujváry Lajos (BGE)

SZERVEZŐK

  • Ardey Zsolt (NEXON),
  • Henczi Lajos (NEXON) és
  • Korom Miklós (NEXON).

Ujváry Lajos, a BGE munkatársa biztosította mindkét tanteremben a számítógépek használhatóságát, segítséget nyújtva a résztvevőknek az egyedi technikai problémák azonnali megoldásához.

A NEXON Akadémia munkatársai gondoskodtak a forduló előkészítéséről, a forduló feladatairól, azok e-learninges rendszer való elérhetőségéről.

Korom Miklós és Varga Marianne Roberta, a NEXON munkatársai a verseny megkezdése előtt tájékoztatták a résztvevőket a forduló lebonyolításának rendjéről és szabályairól, valamint a technikai tudnivalókról. A fordulóban – az előre kiküldött lebonyolítási szabályzat értelmében – csak számológépet és TB naptárt, valamint a rendelkezésre bocsátott számítógépet és internetet lehetett használni. További segédanyagokhoz vagy más személy közreműködéséhez nem lehetett folyamodni.

Az online feladatokhoz a résztvevők saját felhasználónevükkel és jelszavukkal férhettek hozzá. A szervezők felhívták a figyelmet az eredmények rögzítésére és más technikai jellegzetességekre. A fordulóban elért saját pontszámukról minden résztvevő – a megoldásra rendelkezésre álló 120 percet követően – az e-learning rendszerben kaphat(ott) információt. Az elért helyezéséről – a forduló lezárását és az esetleges panaszok feldolgozását követően – minden résztvevő külön (elektronikus levél formájában) írásbeli tájékoztatót fog kapni.

A feladatok nehézsége

A feladatok jellege – amelyeket a szakértők, de a versenyzők is meglehetősen nehéznek ítéltek – követte az előző négy online forduló szellemiségét és stílusát. A versenyzők különösen a 2. feladatot tekintették igen összetettnek és fejtörést okozónak, amely egy kft. – általános munkarendben és határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott – munkavállalóját vette górcső alá, akinek egy órára járó alapbére 2.000 Ft., s a munkaszerződése szerinti heti munkaideje 35 óra. Ki kellett számítani a részére 2019. október hónapra járó, munkáltató által számfejtendő bruttó jövedelmet, az azt terhelő levonásokat, munkáltatói kötelezettségeket, és meg kellett határozni a munkáltató által átutalandó nettó járandóságot is! A bruttó bérnek csak egy elemére kérdezett rá a feladat. Olyan elemre, amit viszonylag egyszerű meghatározni. Az volt a cél, hogy legalább néhány pontot azok is kapjanak, akik a bruttó bért nem tudják helyesen megállapítani. Kerekítésre nem volt mód, mert órabéres dolgozó Ft-pontos elszámolásáról volt szó, így néhány forintos eltérést sem engedtünk meg.

Eredmények

Az első tíz versenyző kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtott. A múlt években előfordult, hogy 57 és 78 pont közötti eredményt ért el az első tíz versenyző, idén azonban 78 ponttal az első tíz helyezett közé sem lehetett volna bekerülni. A bejutás küszöbértéke idén 81 pont. (Ez még az esetleges reklamációk megítélése és elszámolása függvényében változhat!)

A mezőnyt elsősorban a 2. feladatban elért eredmények osztották meg. Az elért átlagpontszámok:

  • az első, 20 pontos feladaté 15,8 pont;
  • a második, 50 pontos feladat elért átlaga 17,6 pont;
  • a harmadik, 15 pontos feladat átlaga 12,8 pont és
  • a negyedik, szintén 15 pontos feladat átlaga pedig 11,7 pont.

Hat versenyző hibátlanul oldotta meg a szakmai kihívással is felérő 2. feladatot, így ezzel a teljesítménnyel mindegyikük bekerült az első tízbe, hárman pedig a dobogóra is feljutottak. [Mint említettük, a 2. feladat eredményei érdekes szórást mutatnak, mert csak 40 pont feletti, és 10 pont alatti megoldások születtek, köszönhetően elsősorban annak, hogy volt benne két 14 pontot érő („Mennyi a dolgozó részére 2019. október hónapra járó bruttó jövedelem?”, illetve „Mennyi a dolgozót terhelő közteher levonási kötelezettség a részére 2019. október hónapra kifizetett jövedelemből?”) számítási részfeladat.]

Az összesen elérhető 100 pontból – átlagosan – 57,8 pontot értek el a jelenléti forduló résztvevői.

A helyezések meghatározásánál pontegyezés esetén a résztvevő által utoljára leadott feladat e-learning rendszer által logolt leadási ideje számít. Azonos pontszám esetén, aki korábban adta le a feladatát, az érhetett el magasabb helyezést.

Reklamáció és panaszkezelés

Az írásba foglalt tisztázó kérdések, illetve panaszok benyújtásának határideje november 4-ike, éjfél. Ezek eredményéről az érintettek direkt tájékoztatást kapnak. Mindezek tükrében alakul ki a helyezések végleges sorrendje! Néhány versenyző tényleges helyezését – mivel pontszámegyezés állt fenn – feladatuk leadásának időpontja döntötte el.

Meghívó az ünnepélyes eredményhirdetésre

Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás 2019. november 20-án lesz a Central European University épületében (1051 Budapest, Nádor u. 15.) megrendezésre kerülő NEXONkonferencián (NEXON Konferencia 2019 – Tarts lépést a világgal! – http://nexonkonferencia.hu/), amelynek MEGHÍVÓJÁT legkésőbb 2019. november 13-án 16 óráig tervezzük – elektronikus formában ‑ kiküldeni a legtöbb pontszámot elérő tíz versenyzőnek, akik egy-egy személyt magukkal hozhatnak az eseményre, melyet kérünk előzetesen a berugyvetelibajnoksag@nexon.hu e-mail címre bejelenteni, legkésőbb 2019. november 15-én 12 óráig.

Várjuk továbbá a konferencia teljes programjára azokat a versenyzőket is, akik részt vettek a BGE-n megrendezett ötödik, jelenléti fordulón, de nem kerültek be az első tízbe. 2019. november 13-án 16 óráig számukra is MEGHÍVÓT küldünk és őket is arra kérjük, hogy a berugyvetelibajnoksag@nexon.hu e-mail címen – legkésőbb 2019. november 15-én 12 óráig – jelezzék részvételi szándékukat!

A konferencián való részvételt valamennyi meghívott számára ingyenesen biztosítjuk.

A konferencia 9 órakor kezdődik, amelynek teljes programjára várjuk a meghívott versenyzőket és ezen belül 12:50 – 13:10 óráig tervezzük az ünnepélyes díjátadót.

 

Budapest, 2019. november 4.

Az összefoglalót készítette dr. Henczi Lajos